Az oldalainkba ágyazott Google Adwords kódja marketing célokra, valamint a Google Analytics kódja a látogatottság méréséhez sütiket használ.

Adatkezelési szabályzat Elfogadom!

Kodály Központ

hu

GYIK

Gyakran ismételt kérdések

Miért nem lehet fényképezni, videózni a közönség soraiból előadás alatt, ha már kifizettem érte a jegyet?

Elsődleges célunk, hogy biztosítsuk a közönség – a teremben akár 1000 ember is elfér - zavartalan szórakozását. A Kodály Központ hangversenyterme zárt, így az elsötétített teremben minden fényforrás, továbbá a fényképezőgépek exponálásának zaja a kiváló akusztika miatt elvonhatja a figyelmet a produkcióról. Ez nemcsak a több ezer forintért megvásárolt jegytulajdonosokat zavarja meg, hanem az előadóművészeket is. Az előadások alatt dolgozó hostess szolgálatnak kötelessége erre figyelmeztetni vendégeinket. Az ezzel kapcsolatos részletes leírást a Kodály Központ Házirendje tartalmazza. 

 

Miért nem engednek be azonnal, ha késtem egy kicsit?

A Kodály Központ hangversenyterme közel 1000 fő befogadására képes, melyből kivétel nélkül mindenki jogosult a zavartalan szórakozásra. A teremben minden ajtónyitás elvonhatja a figyelmet a produkcióról, ezért a hostessek csak taps közben engedhetik be a későket a könnyűzenei koncerteket kivéve. Távozni a teremből természetesen bármikor lehet. Az ezzel kapcsolatos részletes leírást a Kodály Központ Házirendje tartalmazza. 

 

Miért szigorúak a hostok, hostessek?

A hostess-szolgálat tagjai kizárólag a házirendet igyekeznek betartatni a közönséggel, öncélúan egyikük sem intézkedik, minden esetben igyekeznek a közönség kedvére tenni. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy zárt térben, legyen az a fogadóterek bármelyike vagy a hangversenyterem, egy időben több mint ezer ember is tartózkodik. A közönség ilyen létszámú határozott koordinálása elengedhetetlen, ezért a hostesseknek, hostoknak nemcsak lehetősége, de szükség esetén kötelessége is a megfelelő fellépés az este során, amellyel garantálni tudjuk a produkciók zavartalan lebonyolítását, illetve az estleges vészhelyzet alatt az épület azonnali kiürítését.

 

Miért nem lehet a lépcsőre ülni?

A hangversenyterem lenyűgöző kialakítása megköveteli az alapvető etikett betartását, azaz a közönség csak az arra kialakított ülőalkalmatosságon foglalhat helyet. E mellett egy esetleges vészhelyzet esetén menekülési útvonalakat zárnának el, amely beláthatatlan következménnyel járhat. A menekülési útvonalakon időnként helyet kapó sajtó munkatársai is csak meghatározott ideig, előre kijelölt zónákban tartózkodhatnak.

 

Könnyűzenei koncerteken miért csak ülőhelyek vannak?

Mert alapvetően ez egy hangversenyterem, akusztikai prioritásokkal. Sem táncra, sem olyan alkalmakra nem alkalmas, ahol állandó mozgás van. 

 

Miért nem lehet időnként a TV kameráktól látni az előadást?

A sajtó is fontosnak tartja, hogy a legjobb szögből, a legteljesebben szolgálja ki a TV előtt ülő nézők igényeit. Igyekszünk ezt korlátozni, és megpróbáljuk a jegyeket úgy értékesíteni, hogy a kamerák mögé ne üljön senki.

 

Miért hangos a légkondicionáló?

A légkondicionáló koncerteken egyáltalán nem hangos. A nagyteremben műszereinkkel sem mérhető a zaja. Amit a kedves vendég időnként hallhat, az bizonyos készülékek (fóliatartók, intelligens lámpák, főleg füstgépek, hézerek) hűtő-ventillátorainak a hangja. Ezeket ráadásul - néhány kivételtől eltekintve – kizárólag hangosított koncerteken használjuk. Fontos tudni, hogy a gépparkunk a világ legjobb, legcsendesebb eszközeiből épült. A terem azonban mindent felerősít, pontosabban semmit sem nyel el. Ezért hallatszik az egész nézőtéren például két tenyér összedörzsölése is. 

 

Mi az oka annak, hogy fél házzal is megtartanak előadásokat?

A nézőszám nem elsődleges célunk. Sehol a világon nincs olyan, hogy csak teltházzal tartanak meg rendezvényeket. Az intézmény nem attól fenntartható, hogy csak maximális kihasználtságú terem mellett tartunk meg előadásokat. Hiszen akkor is költségei vannak, amikor nincs rendezvény. Számunkra 10 ember életreszóló élménye is fontos.

 

Miért ilyen drága a büfé?

A büfé szolgáltatást külső cég végzi, amely pályázat alapján nyerte el az üzemeltetés jogát. Ezért szabad árakon, az általa meghatározott díjszabás mellett dolgozik.

 

Miért nem lehet bevinni a büfében vásárolt italokat, ételeket?

A kulturált emberi magatartásnak vannak alapvető szabályai. Amellett, hogy tiszteletlenség a vásárolt ételek elfogyasztásával a figyelmet a produkcióról elvonni, fontos szempont az is, hogy senki sem szeret a kiborított kávéba beleülni, vagy a szalámis szendvics alá kent vajkrémmel összekent ruháját egy este után kidobni. A fogyasztói társadalom sajátja, hogy minden körülmények között fogyasztunk, de azt gondoljuk, itt olyan produkciókkal találkozhat a közönség, amely másfél-két órára úgy vonja el a figyelmet az ember egyéb ösztöneiről, hogy a gyomor hívásával szemben, a lélek táplálásra tud koncentrálni.